Hol volt, hol nem volt, messze Nekeresd országban, annak is Mezőfalva falucskájában élt egy Tűzmanó. Ő is kicsinyke volt, mint minden manó, de a haja, az nagy volt, loboncos, és tűzpiros! Ha csúfolták érte a gyerekek, akkor még a füle is bepirosodott mérgében.

Nehezen talált barátokat, pedig sokat kereste az emberek kedvét. Bebújt a kandallóba, hogy hideg őszi estéken melegedhessenek az emberek, a bográcsozásnál segített a finom ételek elkészítésében, karácsonykor az ő lángjánál, fényénél csodálták meg az emberek a szépen feldíszített fenyőfát.

De a legtöbben haragudtak rá, mert felperzselte az erdőket, kiszökött a kályhából, és felgyújtotta a házakat. Óriási piros tűzoltó autókkal harcoltak ellene.

Ha el akar látogatni az iskolába, bizony neki is csengetni kell, de nem egyet, hanem sokat! De a gyerekek már tudják, ha Tűzmanó csenget, gyorsan el kell bújni előle, olyan messzire, amennyire csak lehet. Sikítással, kiabálással nem szabad elárulni magukat, hogy merre járnak, hanem nagyon gyorsan meg kell szökni az iskolából, nehogy Tűzmanó utolérje őket. Egységben az erő, ha mindenki együtt van az iskola melletti kis terecskén, akkor Tűzmanó elmenekül, és legalább egy évig nem is mer újra a mi iskolánk felé járni.

Ebben az évben is sikerült túljárni tűzmanó eszén, az osztályok két perc alatt elhagyták az épületet. A tűzriadó próba most is sikeres volt!

Baricza Zsuzsanna