Nyomtatás

tartja a mondás, ami a mi tanulóinkat nem fenyegeti, hiszen megtartottuk a liba zsíros kenyérrel összekötött Márton napi projektünket a mezőfalvi Tájházban a Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával, amit ezúton is nagyon köszönünk. Már több éves hagyomány iskolánkban, hogy délelőtt a Tájházba vonulnak a csoportjaink, ahol felelevenítjük a naphoz fűződő szokásokat, Szent Márton életét, munkásságát, mind németül, mind magyarul, majd mézeskaláccsal és liba zsíros kenyérrel és Ági néni elmaradhatatlan teájával kínáljuk a gyerekeinket.

Másnap minden eddiginél több résztvevővel ért véget a Márton napi programsorozatunk, melyet a lámpás felvonulással zártunk. Libàval az élén, végeláthatatlan sorban vonultunk a falu főterére, ahol Kristofory Valter atya osztotta meg velünk a Szent Márton nemes cselekedetéhez kapcsolódó mai, talán még aktuálisabb, meghitt gondolatait, hiszen az egymásra figyelés, az egymás segítése sokkal időszerűbb, mint valaha. Ezután következtek a közös, lámpás táncaink, végül pedig egy szerény vendéglátás, melyet nagyon köszönünk a szülőknek.

Nagyon kellemes idővel és jó hangulattal, mosolygó arcokkal zártuk az estét.

                                                                                             Hajas Erika

                                                                                              idegen nyelvi mkvez.

Marton1Marton2