Nyomtatás

Az alapfokú művészetoktatás tanszakai sikeresen zárták a 2010/2011-es tanévet.

A zeneművészeti ágon tanuló növendékek évzáró hangversenyen adtak számot arról, hogy a tanév során mennyit fejlődtek, milyen eredményesen készültek fel év végi vizsgáikra. Az ünnepi koncerteken szülők, rokonok, barátok csodálták meg a kis zongoristákat, fúvósokat és népi énekeseket. A jó hangulatú hangversenyeken kicsik és nagyok, zenészek és műkedvelők együtt élték át, hogy zenélni, és zenét hallgatni nagyszerű érzés. Hagyományainkhoz híven a tanulmányaikat befejező, búcsúzó diákokat külön köszöntötték tanáraik és társaik. Néptáncosaink fergeteges hangulatú „teltházas” gálán mutatták be egész éves munkájuk produkcióit. Már a következő tanévre is gondolva, a zenei és a tánc tagozat az alsós gyermekeknek bemutató előadásokat tartott, ahol a kicsik a hangszerekkel ismerkedtek, és szép előadású darabokat hallgathattak meg minden zenei tárgyból. A szobrászatra készülők egy kiállításon tekinthették meg a rajzos munkákat. A nyárra jó pihenést kívánunk minden növendékünknek, szeptemberben szeretettel várjuk vissza őket is, valamint az újonnan beiratkozó tanulókat is!