Nyomtatás

2011. szeptember 27-én Mezőfalva látta vendégül a kistérségben dolgozó iskolák vezetőit és a velük érkező szép számú alsó tagozatos kollégákat. A rendezvényt az igazgatói munkaközösség szervezte, mely már a tavalyi évben is számos óralátogatási lehetőséget biztosított a térségben dolgozó pedagógusoknak. Az intézményvezetőknek közös álláspontja és meggyőződése, hogy a kollégák sokat tanulhatnak, épülhetnek, ha megismerkedhetnek a környezetükben működő tanintézetekben folyó oktató-nevelő munkával. Szélesre tártuk hát egymás előtt a tantermeink kapuit, s egy év elmúltával tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy jól cselekedtünk.

Jelen alkalom során 33 kolléga ismerkedett meg iskolánk első évfolyamon végzett szakmai munkájával. A program során először mozgásfejlesztő foglalkozásokat láthattak, az érdeklődök. Horváth Lászlóné a Magyar mozgáskotta programmal dolgozott, Ollmann Judit a Kulcsár féle mozgásterápiát mutatta be, Sivák Zita logikai képességeket, megfigyelőképességet fejlesztett speciális játékokkal, Vámosiné Hevér Bernadett pedig mozgásfejlesztő játékokból épített akadálypálya segítségével javította elsőseink tanulási képességeit. A párhuzamosan folyó tornatermi foglalkozás után az osztálytermekben láthattak a vendégek kéttanáros módszerrel megvalósított tanítási órákat, ahol a téri orientációs képességeket valamint az auditív memóriát fejlesztették elsősorban a kollégák. Gyakorolták az irányokat, erősítették az agyi féltekék dominanciáját, és elősegítették a helyes testséma kialakítását.

Az óralátogatások után tájékoztatót tartottak kollégáink. Ennek keretében beszéltek a tanévkezdést megelőző felmérésekről, az egyéni fejlesztésre való felkészülésről, a hathetes előkészítő időszak feladatairól, és a kéttanáros módszer pozitív tapasztalatairól. Vendégeink nagyon jól érezték magukat, s elmondásuk alapján módszertanilag és szakmailag is sokat tanultak a látottakból.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk szakmai munkája iránt nagy érdeklődést tanúsítanak a térségben dolgozó pedagógusok, s az általunk bevezetett oktatási modelleket mintának tekintik.