Már 11. éve utazik iskolánk több mint 40 diákja a Jekával, azonban az idei utazást még nagyobb izgalommal vártuk, hiszen 8 évvel ezelőtt voltunk utoljára ezen a csodálatos vidéken.

A nehéz gazdasági helyzet és a nagy távolság miatt le kellett mondanunk Ausztria e részéről, azonban ebben az évben 19 tanulónk pályázati munkájának köszönhetően annyi árengedményt kaptunk a Jekától, és ráadásul az egész csoport számára, hogy megfizethetővé vált az álomutazás.

Nosztalgiával álltam neki az út megszervezésének, ugyanis nagyon szép emlékeim vannak a régi táborokból, amit mindenképpen meg kell élni a mai gyerekeknek is.

De nem csak nekem jelentett ekkora izgalmat a visszatérés, hanem a csoport egyik tagjának is, aki már kisdiákként is oszlopos tagja volt a tiroli utazásoknak, most pedig már felnőttként, pedagógusként élte újra az élményeket.

Itt szeretném megköszönni Homonnai Viviennek az önzetlen segítségét, amellyel segítette munkámat és a romeltakarító munka koordinálását, ami általa- mint minden évben- már szinte show műsorrá vált.

Az első napunkat kitöltötte az utazás és a szállás elfoglalása. Az előttünk magasodó gyönyörű hegyek sok gyerek ámulatát vívták ki.

Másnap az első utunk a Jöchelspitzére vezetett, amit felvonóval értünk el, a látvány és az élmény lenyűgöző volt. Sokan most ültek először felvonón a csoportból.

Utána „bemelegítő túrával” folytattuk programunkat, úti célunk a Hängebrückén át a Lech folyót követve visszasétálni Stanzachba, a szállásunkra.

Kellemesen elfáradva, jól megéhezve ültünk le a már megterített asztalunkhoz, hogy elfogyasszuk a nagyon várt finom vacsorát. Szakácsunk, Gyuri bácsi igyekezett mindenki kedvében járni és finomabbnál finomabb ételekkel kényeztetett bennünket. Ő az, aki soha nem mondta, hogy nincs, vagy nem tud adni. Szerencsére olyan bőséges és választékos volt a Jeka által az ellátás, hogy üres, vagy elégedetlen száj soha nem maradt.

Minden étkezés után az éppen soros romeltakarító brigád elmosogatott és rendbe tette a konyhát és ebédlőt. Pontos beosztás alapján minden diáknak egyszer kellett a héten teríteni és egyszer mosogatni, 5-6 fős csapatokban.

A szerdai programunk ismét túrából állt, miután megtekintettük Holzgau gyönyörű festett házait,

elindultunk következő úticélunkhoz, a Simmsi vízeséshez, közbeiktatva a nemrég épített, 200 méter hosszú függő hidat, amely 120 méter magasan szeli át a völgyet.

Lélegzet visszatartva, a félelemtől majdnem reszketve merészkedtünk át a hídon. Volt, aki kétszer is megtette az utat, nem tudott betelni az élménnyel! 

A hidat alulról is megcsodálhattuk, így is lenyűgöző látvány volt, és ha belegondolunk, hogy egy órával ezelőtt mi is ott voltunk rajta!

Persze a Simmsi vízesés is elkápráztatott mindenkit.

A következő nap „átruccantunk” Németországba, hogy a bajor föld legendás kastélyát, Neuschwanstein szépségét és történetét ne csak a könyvekből, hanem saját szemünkkel is megtapasztaljuk. A látvány és élmény megkoronázta a hét derekát.

Már háromszor vittem csoportot Tirolba, de még soha nem tudtunk felmenni az Alpesi virágoskertbe, mert mindig hó alatt volt. Ez alkalommal sem voltak velünk az égiek, mert péntekre megjött az eső, de mégsem tudott bennünket eltántorítani szándékunktól, hogy bárhogy, de fel kell jutnunk. A lent még csak szemerkélő eső több mint 2000 méter magasan már folyott, de a zárt felvonó kellemessé tette az utazást, csak a kilátást rontotta el az eső és a felhők. A virágos rét mégis megmutatta szépségét, bár félig csukott szirmokkal. A lényeg az, hogy végre sikerült!

A délutáni programunkat elmosta az eső, de egy kellemes lazítással és mozizással zártuk a hetet. Estére meglepetést is tartogattunk a gyerekeknek, bár nagyon nem tudtuk eltitkolni, mert a sülő palacsinta illata betöltötte a ház legkisebb zugát is. Több mint 200 palacsinta kisütése után elégedetten nyugtáztuk az üres tányérokat és a mosolygó arcokat.

Fáradtan, de élményekkel gazdagon szálltunk fel másnap a buszra, remélve, hogy nem utoljára hódítottuk meg a Jöchelspitzét, vagy csodáltuk a függőhidat.

A felejthetetlen élmények mellett a gyakorlati haszna sem elhanyagolható a tábornak, a gyerekek eredeti nyelvi közegben gyakorolhatták a német nyelvet, csiszolhatták nyelvtudásukat. A csoport tagjai nagyon fegyelmezetten, tisztelettudóan, egymásra figyelve, a szabályokat betartva töltötték a hetet. Új barátságok szövődtek, a régiek pedig még jobban összekovácsolódtak.

A hét sikeréhez szükségem volt kollégáim, Csonka Emese, Márokné Szatmári Ilona és Sótiné Papp Elvira, valamint férjem segítségére is, akiknek nagyon köszönöm a munkájukat. Továbbá szeretném megköszönni Molnárné Valikának a gyógyszerellátmányát, amellyel minden évben támogatja a csoportunkat.

Hajas Györgyné csoportvezető