Nyomtatás

hatartalanul logo

Iskolánk hetedik évfolyamosai május 22-25. között feledhetetlen négy napot töltöttek a szomszédos Szlovénia és Horvátország magyarlakta, vagy korábban magyar vonatkozású területein. A kirándulás az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából életre hívott Határtalanul! program által meghirdetett pályázat elnyerése segítségével valósult meg.

Az út során 15 diákunk és kísérőtanáraik (Kollár Hajnalka, Zsömbör Attila) először a szlovéniai Lendvát és környékét járta be: itt megtekintettek egy helyi kéttannyelvű iskolát, a régi Bánffyak várát, Hadik Mihály múmiáját, valamint jártak egy orchidea farmon és körül sétálták a csodás Bakonaki-tavat is (1.nap).

Az út további részét már Horvátországban töltötték: jártak a Zrínyiek csáktornyai, valamint a Nádasdyak varasdi várában, majd innen az Adriai-tenger partjára, Rijekába utaztak (2.nap). Először felsétáltak a trsati fellegvárba, valamint a mellette lévő Mária búcsújáró templomnál is tettek látogatást. Ezután a városban megkoszorúzták Baross Gábor korábbi monarchiabeli miniszterünk emléktábláját, sétát tettek a kikötőben, és a város gyönyörű korzóján. Aznap délután természetesen nem maradhatott ki a tengerparti strandolás sem (3.nap). Végül az utolsó napon hazafelé sor került még a zágrábi, Szent László királyunk által alapított székesegyház és a körülötte elterülő gyönyörű óváros megtekintésére is.

Az út 4 napja a sok kötelező program mellett is rengeteg nevetéssel, végig vidám hangulatban telt és a végén, ha kicsit szomorúan is, de mindenki felejthetetlen élményekkel térhetett haza.

hatartalanul

További képek >>>