Nyomtatás

Az idei nemzetiségi karácsonyi műsor kicsit rendhagyó volt a korábbi évekhez képest. Egy interaktív karácsonyi műsorral készültek a németet tanuló csoportjaim, aminek egyik érdekessége volt, hogy a próbák során egyre több angolos tanulónk is bekapcsolódott, ami igazán nagy örömmel töltött el bennünket. A műsor tematikáját jellemezte, hogy komoly témával indultunk, hogy mindenki átérezze az ünnep meghittségét, lélekben is ráhangolódjon a szeretet ünnepére, majd egy vidám jelenet következett az eltévedt Mikulással, ahol már iskolánk összes tanulója a színdarab résztvevője lehetett, végül pedig egy fergeteges záró tánccal fejeztük be a műsorunkat, amit vastapssal jutalmazott a közönség.

Nagyon megható és szívszorító érzés volt a szűnni nem akaró taps.

Köszönöm a munkáját a fellépő gyerekeknek, akik nagyon lelkesen és nagy odaadással készültek erre a meghitt ünnepre, kollégáimnak a pozitív hozzáállását, mellyel segítették a próbák összehangolását, a legnagyobb köszönetet pedig kolléganőmnek, Koncz Tímeának tolmácsolom a táncok koreográfiájának elkészítéséért és betanításáért.

                                                                                                                             Hajas Erika

n1n2

n3n4

n5