Nyomtatás

Az első és második osztályosokból álló válogatott iskolai csapatunk, január hónapban a Magyar Diáksport Szövetség által megrendezett grundbirkózó diákolimpia területi döntőjén mérette meg magát Budapesten. A grundbirkózás egy népi küzdőjátékból kialakított gyermek versengés, melynek alapvető célja az ellenfél küzdőtérről történő kitolása, vagy felemelése (talán a japánok tradicionális szumójára hasonlít). A grundozásnak Mezőfalván nagy hagyománya van, hiszen a korábbi években már számos szép sikert arattunk, ám az elmúlt évben nem tudtunk csapatot kiállítani. Az idei évben azonban 10 fős lelkes és tehetséges ifjú sportolóval tudtuk magunkat képviseltetni a budapesti versenyen, melynek célja az országos döntőre történő kijutás volt. Az öt területen megrendezett bajnokságokról az első kettő helyezett vívhatja ki a jogot, hogy az országos diákolimpiai címért majd megküzdhessen. Mezőfalvi iskolásaink a csoportküzdelmek során Enying, Dunaújváros és Budapest iskoláit legyőzve jutottak a döntőbe, ahol a tavalyi bajnok budapesti csapat sem tudta megállítani őket. Hatalmas csatában, de a végén simának mondható 5:2-es győzelmet aratva érdemelték ki az arany érmet. A csapat tagjai: 20 kg Kiss Dániel István, 24 kg Tombor Benedek, 28 kg Kovács Hunor, 32 kg Huszár Rajmond, 38 kg Fierpasz András, 43 kg Fekete Csaba, Éva Balázs, + 43 kg Pesei Sándor, Zámbó Gergő, Krepsz Zalán. Felkészítő tanáruk: Tombor István.

birko