Nyomtatás

Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység bemutatása

Új szolgáltatásként került bevezetésre a 2018/19-es tanévtől az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység.

A 3-18 éves korosztályba tartozó gyermekekhez, családjaikhoz és pedagógusaikhoz került ezáltal elérhető közelségbe egy olyan speciális segítő szakma, amelynek célja és feladata megsegíteni a gyermekek jóllétének biztosítását, támogatni képességeik, lehetőségeik szerinti kiteljesedésüket.

Azzal, hogy ez a szolgáltatás helyben – az óvodákban és iskolákban – folyamatosan biztosított, lehetővé válik, hogy a szociális munkás személyét, tevékenységét megismerjék, és ő maga is megismerheti az intézmények mindennapjait, benne a gyermekeket, pedagógusokat – erősségeiket, nehézségeiket. Így válik lehetővé, hogy a szociális munkás kapocs legyen a közösség a gyermekek, pedagógusok, szülők és az óvoda, iskola egész társadalma között.

Elsődleges fontosságú a gyermekek életében fellépő nehézségek minél korábbi felismerése, annak leküzdéséhez a legmegfelelőbb segítségnyújtási forma megtalálása, amelyben az óvodákra, iskolákra nagy felelősség hárul. Ennek terheit is hivatott enyhíteni az intézményekben jelen lévő szociális munkás.

Az óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatás biztosítása a Dunaújvárosi járás területén az Útkeresés Segítő Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Központ feladatai közé tartozik. A járás 16 településén a közoktatási intézményekben lesznek elérhetőek a szociális szakemberek. Mindenhol kijelölt időben tartózkodnak személyesen, ezen kívül pedig telefonon és saját e-mail címükön is megkereshetők.

Mezőfalva település óvodai és iskolai szociális segítője: Bükki-Major Melinda.

Elérhető:

Személyesen

A Mezőfalvi Petőfi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában

hétfőn: 700-900 és 1400-1700 óra között (ebből fogadó óra 700-900-ig)

szerdán: 1115 és 1600 óra között (fogadó óra: 1400-1530-ig)

A Mezőfalvai Tündérkert Óvodában

hétfőn:900 és 1400 óra között (fogadó óra 1200-1300-ig)

Telefonon

Munkanapokon 800 és 1600 óra között a 20/361 7642-es telefonszámon, és

E-mailben

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Központja munkaidőn kívül készenléti ügyelet biztosításával telefonon keresztül információval, tanácsadással segíti a krízishelyzetek megoldását.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat készenléti ügyeletének hívószáma: 20/387 2059 (hétvégén egész nap, hétköznapokon 1600 és másnap reggel 800 óra között)