Nyomtatás

Nem mindennapi élményben volt részük a második osztályos birkózóknak! Május elején egyhetes táborban vettek részt a németországi Burghausen városában.

Aki soha életében nem járt rendszeresen edzésekre, még az is tudja, hogy milyen életmód és jellembeli formáló hatása van a sportolásnak. Azt viszont nem tudta megtapasztalni, hogy a közösségben eltöltött időnek milyen összetartó ereje van, és hogy olyan szoros kapcsolat alakul ki az egyének, a csapattagok között, mely egy életen át megmarad. Egykori tanítványunk Tábi Tibi is Mezőfalván végezte az általános iskolai tanulmányaival, itt ismerkedett meg és szeretett bele a birkózásba. Úgy hozta az élet, hogy jelen pillanatban külföldön talált megélhetést, de a birkózószőnyegtől nem távolodott el. Tibi Németországban adja tovább a birkózás szeretetét, ennek apropóján kereste meg egykori iskoláját egy közös edzőtáborozás ötletével.

Ilyen előzményekkel indult neki 12 fős csapatunk a nagy túrára. A közös edzések mellett az élményszerzésen, feltöltődésen, közösségformáláson volt a hangsúly. Ezek a fiatal gyerekek kiszakadtak a megszokott közegükből, kilépve a komfort zónájukból, külföldi gyerekekkel mérhették le felkészültségüket, és gyarapíthatták birkózó tudásukat. A sok látnivalótól, új ingertől pedig kinyílt előttük a világ. Bejárták Burghausen városát, gyönyörködhettek a várban, kalandoztak a Bayern parkban, csúcsra törtek Gmunden hegyes vidékein. Köszönjük Tibi segítségét, valamint Loni néni és Zsike néni támogató türelmét.

Tombor István

birko2