Erre a kérdésre az iskola második és harmadik évfolyamosai biztosan hangos tiltakozással felelnének. A Mezőfalvai Termeltető és Szolgáltató Zrt, Világospusztai Tehenészeti Telepe ebben az évben is megrendezte már hagyományosnak számító nyílt napját, ahol megismerhetjük az állattenyésztésnek ezt az ágazatát. Amikor felajánlottuk a lehetőséget a gyerekeknek, hogy elvisszük őket, nagyon örültek. Volt, aki már óvodás korában járt itt, de több tanulónknak újdonság volt ez a program. Mindennap újra kérdezgették: „Mikor megyünk már a bocikhoz?”

A sok esős nap után igazán kellemes nyári időben indultunk el. A gazdaság buszt küldött értünk, ezért már az utazás is nagyon kényelmes volt. A telepen nagyon kedvesen fogadtak minket. Megszabadultunk a csomagjainktól, mert magyar ember még ilyen kis útra sem indul el elemózsia nélkül, és két kísérővel megkezdtük a telep bejárását. Bevallom, nekem sem volt elképzelésem arról, hogy mekkora ez az állattenyésztő telep, ezért az első adatok kissé sokkoltak. Közel ezer tejelő tehén, a szaporulatuk és az éppen pihentetett állok, ez már nem semmi!

A gyerekek legjobban a bocikkal való találkozást várták. Láttunk egy-két napos újszülötteket, de a „bölcsiben” kéthónapos borjakat is. Mindegyiket meg lehetett simogatni, lehetett barátkozni velük. A kis érdes nyelvek simogatása zajos sikert aratott. Jó volt látni, hogy milyen szeretettel gondoskodnak róluk. Bár sajnáltuk őket, hogy nem a mamájukkal vannak, de azt is láttuk, hogy igazán jó soruk van.

Az „óvodában” már együtt szaladgáltak a kicsik, mintha egy igazi nyüzsgő óvodaudvart láttunk volna. Megnéztük a takarmányukat, ahol azt is elmondták nekünk, hogy mennyire odafigyelnek arra, hogy jóízű legyen az állatok tápláléka. A fiúkat nagyon érdekelte a számítógépes rendszerrel vezérelt etetőgép. Megcsodáltuk a szuper modern John Deer traktorokat, amelyek a lucernaszilázst állították össze. Mindent nagyon szakszerűen, de nagyon gyerekközeli módon magyaráztak el a kísérőink.

A tejelő tehenek épp a két fejés közötti időt töltötték békés falatozással és kérődzéssel. Az istállójukban jól megférnek az albérlőikkel, mert sok fecskét láttunk ki-be repkedni. A fejőház is nagyon érdekes volt, főleg azért mert modern technológiával dolgoznak. Sajnos igazi gépesített fejést nem láthattunk. Az udvaron a hagyományos technikát ki lehetett próbálni, de nem mindenkinek sikerült tejet fakasztani a műanyag tehén tőgyéből. Még szerencse, hogy megterített asztalokkal vártak minket, kalácsot, kakaót és tejet tízóraiztak a gyerekek. Aki még nem fáradt el a kétórás sétán, az a hatalmas szalmabálákból összerakott játszótéren tombolhatta ki magát. Ilyen egy igazán biztonságos játszótérborítás, amikor puha szalmába lehet beleugrani! Nagyon szép emléktárgyat is kapott minden gyerek, egy-egy gazdagon illusztrált könyvet, s az ajándék karamella is bocis volt.

A gyerekeknek, és nekünk kísérő pedagógusoknak is nagyon sokat adott ez a délelőtt. Nemcsak azért, mert megtudtuk hogyan dolgoznak a közelünkben levő telepen, hanem azért is, mert azt láthattunk milyen szeretettel gondoskodnak az emberek a rájuk bízott állatokról. Ezentúl, ha Székesfehérvár felé haladva meglátjuk a Világospusztai Telep tábláját, ez a szép élmény fog az eszünkbe jutni.

Ajánljuk minden kollegánknak, de minden falubeli családnak is, hogy éljenek a lehetőséggel, és jövőre nézzék meg a bocikat!

Baricza Zsuzsanna