Nyomtatás

2019/2020.

készítette: Kollár Hajnalka

Mezőfalva

2020. június

A 2019/2020-as tanév programjai közé is komoly, új és már „megszokott” eseményeket terveztünk. Terveztünk, amelyeket aztán az Élet jócskán felülírt, de igyekeztünk kihozni belőle a legtöbbet……

Augusztus végén a munkaközösségi megbeszéléseken sorra vettük az éves feladatokat, felosztottuk egymás között a tevékenységeket, határidőket szabtunk, ötleteltünk. Ezek a megbeszélések adnak helyt annak, hogy minden munkaközösség aktívan részt vegyen a fenntarthatóságra nevelésben, hogy szerves része legyen az ökoiskolai munkának.

Az első program a tanévben az Autómentes Világnap volt, melyen a Diákönkormányzat és a 8. évfolyamos fiúk vettek részt tevékenyen. Ezen a napon számlálóbiztosok lepték el a parkolókat, és azt figyelték, ki, mivel érkezik iskolába. A számlálóbiztosok eredménye alapján picit elkeserítő a helyzet, hiszen falusi környezetben élő gyermekekről lévén szó, igen kényelmesek! Sok gyermeket szállítanak autóval az intézménybe reggelente.

Október 4-én Pákozdra kirándult az egész felső tagozat, ahol a magyar történelemmel ismerkedtünk, és a Hazafiság Iskolája program keretében még fapuskával is harcoltunk! A Velencei-tó és hegység közelsége, az ottani növény- és állatvilág, az a meseszép környezet és a jó idő tette lehetővé, hogy egy fantasztikus napot tölthessünk el együtt!

A papírgyűjtéssel meggyűlt a bajunk az idei tanévben, sajnos nagyon kiszolgáltatottak vagyunk az időjárással szemben, emiatt az időpont többször is módosításra szorult. De azért csak sikerült!

A november-december mindig nagyon mozgalmas a mezőfalvi suliban. Idén sem volt ez másképp! A TreeDependent – Fákkal felelősen! programon keresztül tíz őshonos gyümölcsfával gazdagodott iskolánk kertje, melyet a legkisebbek Balázs bácsi vezetésével elültettek.

A disznóvágás már-már hagyomány iskolánkban, a gyerekek mindig nagyon várják ezt a napot. A Mezőfalvi Gazdakör felajánlásával és közreműködésével a gyerekek megismerkedhetnek a húsfeldolgozás lépéseivel, a hatósági állatorvos pedig rendhagyó biológiaórát (anatómiaórát) tart. A nap zárásaként friss és ízletes ebéddel vendégelnek meg bennünket. Ezen a napon (is) a szülők (is) tevékenyen részt vesznek a feladatokban.

Fontosnak tartjuk a jövő nemzedékének egészségét is, ezért december 4-én dohányzásellenes interaktív előadáson vehettek részt a 6-7-8. évfolyamosok a dunaújvárosi Egészségfejlesztési Intézet munkatársának jóvoltából. A szakember segítségével, osztályonként ismerkedhettek meg a függőség kialakulásával, a dohányzás egészségre káros hatásaival. December 6-án pedig újraélesztési gyakorlaton vettek részt a 8. évfolyamosok, mely már szintén hagyomány nálunk. Lényeges, hogy tisztában legyenek a gyerekek a segítségnyújtás alapjaival, hisz erre az embernek bármikor, bárhol szüksége lehet! A Magyar Vöröskereszt Dunaújváros Területi Szervezetének vezetője, Feth Katalin vezette a gyakorlatot.

Az adventi, karácsonyi időszak után következett a félév lezárása, majd keserűen vettük tudomásul márciusban, hogy bizony a tavaszi jeles napok, túrák, projektek más keretek között kell, hogy megvalósuljanak. A járvány miatt módosítani kellett a tervet.

A kollégák kreativitásának köszönhetően a Víz Világnapján sem maradtak a gyerekek érdekes előadások, feladatok, rejtvények nélkül. A környezet- és természetismeretet, technikát, rajzot tanító kollégák változatos feladatokat adtak a gyerekeknek a digitális oktatás során. A Föld Napi túra most elmaradt, és a Madarak és Fák Napja is interaktív határozó app-okkal való ismerkedéssel, otthon elkészíthető memóriakártyákkal, stb. telt.

Reméljük, hogy az őszre áttett Fenntarthatósági Témahét tényleg megvalósul, valós időben, az iskolában.

Tavasz végén, az Internetnek köszönhetően, egy kérdőív segítségével próbáltuk megszámlálni a mezőfalvi fecskéket. Ezt szeretnénk a következő években is folytatni, hogy lássuk, hogyan változik az állomány mérete.

A következő évet is hasonlóan színesre, és élménydúsra tervezzük, megtartva a régi hagyományokat, és beillesztve az új tevékenységeket. Bízunk benne, hogy semmi sem akadályoz minket majd abban, hogy iskolánk tanulói számtalan ismerettel gazdagodjanak!

Dokumentumok

-          Ökoiskolai munkaterv 2019/2020.: https://drive.google.com/file/d/1l3gRKD5p73xq3KDL1MQ8HGWlJrzSuChh/view?usp=sharing

-          Honlap – Ökoiskola aloldal: http://www.mezofalvaisk.hu/index.php/okoiskola