Nyomtatás

EGESZSÉGES ÉLETMÓDRA NEVELÉS AZ 1. A OSZTÁLYBAN

Témahét

Helyszín: Petőfi Sándor Ált Isk. és AMI Mezőfalva

A megvalósítás időpontja: 2020. október 2-9.

Résztvevők: Nagyné Garai Olga, Klopcsik Klaudia tanítók, Baratiné Hevesi Irén pedagógiai asszisztens, és az 1.a osztály tanulói.

Számunkra fontos, hogy egészségesek, teherbíróak, jókedvűek legyünk a mindennapokban.

Az ismeretek elsajátítását egy egész heti projekt keretében valósítottuk meg, tanórákon és SZIT-eken.

A korona vírus

Járvány idején teljesen normális, ha szomorú vagy, rémült, aggódsz vagy dühöt érzel. Tudd, hogy nem vagy egyedül, sok hozzád hasonló gyerek éli át azt, amit te.

(Beszélgetőkör)

Egy jópofa kísérlet: A feketebors esete a szappannal

Fekete bors, víz és szappan segítségével szemléltettem a gyerekeknek, hogy mi történik, ha nem mosnak kezet szappannal, hogyan tapadnak meg rajtuk a vírusok (vagyis a borsszemek), és mi lesz akkor, ha a szappan messzire űzi őket. (Forrás: Facebook)(Tevékenykedtetés)

1.Helyes viselkedés vírushelyzetben

Szerintem fontos a tálalás! Nem megijeszteni kell a gyerekeket, hanem felkelteni az érdeklődésüket. Ez pedig azért fontos, hogy megértsék a szabályokat, vagyis a gyakori kézmosás, a távolságtartás, a zsebkendőhasználat és a többi elővigyázatosság fontosságát. Ezt egy képsorozat segítségével valósítottuk meg, amit beszélgetésünk után a folyosón helyeztünk el, hogy a többi osztály is tanulmányozhassa.

12

  

Dr. Kőnig Róbert videója gyerekeknek: https://www.youtube.com/watch?v=guTr4vpFr_4&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2RiKHFqVJZiK4bJdOS9TFJwdzQPhKWc3DNVoS_D-oII9ihix_jWPkXYg (Mozizás)

Találtam egy képregényt is:

file:///C:/Users/Nagyn%C3%A9GaraiOlga/Desktop/Koronav%C3%ADrusr%C3%B3l-gyerekeknek-kisebbeknek.pdf (Mozizás)

Feladatunk csökkenteni a szorongást, és a stresszt. Úgy érzem folyamatos munkával sikerül célunkat megvalósítani!

2.Mozogjunk, sportoljunk!

-A szabadidő helyes eltöltése- rollerezés az iskolaudvaron

-A tiszta, friss levegőn való mozgás fontosságának tudatosítása.

3.Egészség, ápoltság

A tisztaság fél egészség!

-Tisztálkodj! Mikor? Hogyan? Mivel?

-Képek segítségével felsorolják a gyerekek a tisztálkodás eszközeit.

-Elsajátítják a fogmosás helyes módját, és az orrfújás helyes technikáját.(Beszélgetés, feladatlap, tevékenykedtetés)

34

    

4.Táplálkozz helyesen!

-Az egészséges táplálkozási szokások, ismeretek, tevékenységek bemutatása.

-Melyik étel egészségesebb?

-Hogyan állítanád össze napi étrendet?

-Tablók készítése a különböző ételcsoportokról.

-Nyugodt étkezés, alapos rágás.

-Melyikből többet, melyikből kevesebbet?

-Az étkezések ideje, rendszeresség.

-Nyers és főtt ételek, vitaminok.

-Szerinted milyen ital a legegészségesebb egy gyerek számára? Rostos gyümölcslé, szénsavas üdítőital, víz, ásványvíz?

-Milyen italokat nem fogyaszthat egy gyerek?

-A ti családotokban milyen élelmiszerekből fogy a legtöbb? Milyen italokat fogyasztotok leggyakrabban?

-A gyümölcsöt folyó vízzel mosd meg!

-Az esti fogmosás után már ne egyél! (Beszélgetés, tablókészítés, feladatlap, dramatizálás)

567

        

                                 Mindennap egy alma, az orvost távol tartja!

5.Rendszerezés, összegzés

Életmód:

 8

Készítette: Nagyné Garai Olga