Április 15-én, a cecei általános iskola által megrendezett, színvonalas, jó hangulatú mesemondó versenyen vettünk részt, melyen az alábbi eredményeket érték el tanítványaink.
Pötör Anna (2. a) I. helyezés-Felkészítő tanár: Szabóné Kovács Erika
Csepreghy Szonja (3.a) I. helyezés-Felkészítő tanár: Márokné Szatmári Ilona
Juhász Lili (3.b) II. helyezés- Felkészítő tanár: Németh Szimonetta
Tóth Emma Viktória (2.b ) Emléklap-Felkészítő tanár: Csibrikné Dobai Orsolya
Ezzel egy időben zajlott egy Illyés-alkotói pályázat is, melynek díjazottjai: Urbán Viktória (2.a) Horváth Claudia (2.a) Tausz Lívia Eszter (3.b)
Rajtuk kívül iskolánkból még számos tanuló vett részt a rajzpályázaton, akiknek a munkáját szintén kiállították. Mindannyiukra nagyon büszkék vagyunk!
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány (MATEGYE) által szervezett Zrínyi Ilona Matematikaverseny idei, sorrendben 35. fordulójára 51 986, 2-12. évfolyamos tehetség nevezett ,a mi iskolánkat 9 diák képviselte. Közülük négyen – Kölesdi Mihály és Szilva Benett (5.a osztály), illetve Fierpasz András és Tombor Benedek (7.a osztály) továbbjutottak a vármegyei fordulóra, melyet a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban rendeztek meg.
A vármegyei eredményhirdetésre Fejér vármegye 93 legtehetségesebb diákját hívták meg a szervezők, és legnagyobb örömünkre a mi tanulóink közül is szerepelt egy név a meghívottak listáján. Kölesdi Mihály a vármegye 5. osztályosai között a 10. helyet érte el. Ez hatalmas eredmény, de nagyon igyekszik, hogy jövőre még magasabbra tudjon jutni ezen a ranglétrán. Csak így tovább!
Örömmel és nagy izgalommal vártuk március idusától a nagycsoportosokat a négy alkalomból álló iskolanyitogató programsorozatunkra, mely az ismerkedés jegyében kezdődött. A részt vevő gyermekek végre találkozhattak velünk, leendő tanítóikkal és körülnézhettek az iskolában. A jó hangulatú foglalkozások keretében volt nyuszivárás, kézműves foglalkozáson nyuszibábot és hímes tojást készítettek répamajszolás és nyuszis daltanulás mellett, csokitojást kerestek az iskola udvarán. Készítettek varázsképet versike segítségével, amit tánctanulás, mozgásos ügyességi feladat követett a mozgáskotta program segítségével. Az együtt töltött idő alatt megfigyelhettük azt is, hogy mennyire tudnak együttműködve, mozogva játszani a gyerekek, milyen ügyesen rajzolnak, színeznek, használják az ollót. Figyelmes tekintetek, ügyes, fürge lábak és kezek, lelkesedés jellemezte az együtt töltött délutánokat. Bízunk benne, hogy az eltelt négy hét során minden iskolánkba ellátogató kisgyerek talált vonzó elfoglaltságot magának. Szeptemberben már tanítványainkként köszönthetjük majd őket! Köszönet illeti a támogató és érdeklődő szülőket, akik nagy létszámban és rendszeresen hozták gyermekeiket az iskolába.
Leendő tanító nénik
A Digitális Témahét Magyarország legnagyobb digitális pedagógiai eseménye. 2016-ban indult útjára az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére. A Belügyminisztérium támogatásával, az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány szakmai koordinációjával megrendezésre kerülő Digitális Témahét célja a digitális eszközökkel támogatott projektpedagógia és innovatív pedagógiai módszerek terjesztése és számos készség és képesség fejlesztése.
Intézményünk, mint minden évben, idén is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.
Alsó tagozaton rendhagyó matematika, magyar nyelv és környezetismeret órákat tartottak tanítóink, melyeket különböző digitális alkalmazások és programok színesítettek. Ilyen volt közülük pl. a MathAlien Űrlény-Észlény invázió játékprogram, a négy számtani alapművelet gyakorlására 1-2. osztályos tanulók számára. Megjelent ezeken az alkalmakon pl. a kincskeresés qr kódok használatával, genially program, ahol ki kellett szabadítani Matek Manót, wordwall, learningapps felületek. Az okosdoboz.hu jól ismert tanítást-tanulást támogató internetes oldal használatával az emberi test, az emberi életszakaszok, mozgás szervrendszerének témája került feldolgozásra wordwall feladatok segítségével. De színesítette a gyerekek hétköznapi tanóráit a prezentációkészítés a Föld napjával, a gólya visszatérésével kapcsolatban, melyhez szófelhőkészítés is társult.
A felső tagozat a Mesterséges Intelligenciát használó Metademolab internetes felülettel ismerkedett, mely egyelőre angol nyelven érhető el és rajzok animálására alkalmas. A gyermekrajzok csodálatos találékonysággal, energiával és változatossággal rendelkeznek. Az emberi alakokat ábrázoló rajzaikban ennek a sokféleségnek a következményeire összpontosít a program, miközben algoritmust dolgoz ki, hogy életre keltse őket az automatikus animáció segítségével. A jó hangulatú, kreatív, aktív órákon a tanulók megcsillogtathatták rajztudásukat, digitális kompetenciájukat. Játékként élték meg a digitális eszközökkel támogatott rendhagyó órákat, miközben sok új ismeretre tettek szert.
Április utolsó hetében két megmérettetés is várta iskolánk matek-kedvelőit. 23-án az előszállási Árpád Fejedelem Általános Iskolában jártunk egy logikai csapatversenyen. A csapatok 4 főből álltak. Az alsósok közül Csepreghy Szonja, Tauz Jázmin (3.a), illetve Hajas Norina és Urbán Zoltán (4.a) alkottak egy csapatot. Ők az előkelő I. helyezést érték el. Felkészítőik: Németh Fanni és Nagyné Garai Olga.
Az 5.-6. évfolyamból Kölesdi Mihály, Szilva Benett (5.a), illetve Pintér Dominik és Vas Viktor (6.b) II. helyezést értek el, míg a nagyobbak, Fierpasz András, Krepsz Zalán (7.a), Kovács Áron (8.a) és Huszti Erik Zoltán (8.b) a III. helyet szerezték meg. Felkészítő tanáraik: Szentpáli Balázsné és Kölesdiné Hajas Dóra
Büszkék vagyunk rátok!
Ám ezzel még nem ért véget a hét! 26-án, pénteken délután Székesfehérváron jártunk a Medve Szabadtéri Matekversenyen 5 csapattal. A háromórás versengés során csapataink összesen 37460 métert, azaz kb. 37 és fél kilómétert tettek meg! A 4. osztályosok különdíjat is kaptak, mert korosztályukban ők sétáltak/futottak a legtöbbet, majdnem 12 és fél kilómétert a verseny folyamán. És mindeközben ügyesen oldottak meg sok-sok feladatot. A verseny végén 4 arany- és 1 ezüstmedve ranggal büszkélkedhettünk!
Aranymedve:
Márhoffer Ármin, Ortner Adrián és Urbán Zoltán 4.a
Csepreghy Péter, Kölesdi Mihály és Szilva Benett 5.a
Huszti Ákos, Juhász Csaba és Nyuli Gábor 5.b
Fierpasz András, Krepsz Zalán és Zámbó Gergő 7.a
Ezüstmedve:
Kolmankó Jázmin Zoé, Kovács Hunor és Tórizs Alina 7.a
Felkészítő tanárok: Nagyné Garai Olga és Kölesdiné Hajas Dóra
Nagyon büszkék vagyunk rátok!
Köszönjük a szülők segítségét a gyerekek szállításában!
A tavaszi időszakban a művészetoktatásban tanuló gyerekek megismerkedhettek új anyagokkal és technikákkal. Például a linómetszet készítésével (magas és mély nyomások alkalmazásával), akvarell és akril festéssel, különböző vegyes technikák használatával (tempera, vízfesték, olajpasztell, porpasztell, filc, színesceruza), valamint agyag munkák is készültek. A kiállítás munkadarabjai az iskola auláját és bejáratát díszítik.
![20240426 123814](/images/20240426_123814.jpg)
![20240426 123922](/images/20240426_123922.jpg)
![20240429 103159](/images/20240429_103159.jpg)